Ahol Kelet és Nyugat találkozik

A holisztikus szemlélet az embert teljes szellemi, lelki, testi egységnek tekinti. Ez a lényegi különbség a keleti és a nyugati gyógyászati hozzáállás között: az előbbiben a probléma okát, az utóbbiban csak a tüneteit kezelik. Azonban a tüneti kezelés sokszor nem jelent végleges vagy hosszú távú eredményt. Talán ez az oka annak is, hogy napjainkban egyre többen részesítik előnyben a hagyományos keleti, kínai orvoslás nyújtotta megoldásokat. A keleti tradicionális és a modern nyugati orvoslás nagyon jól működhetne együtt és működik is.
Báthory Balázsnak,– aki egy holisztikus szemlélet alapján működő egészségközpont egyik alapítója –, sok személyes élménye volt a nyugati orvoslás és természetgyógyászat területén egyaránt. Hosszú évekig többször szembetalálta magát azzal a problémával, hogy valamely betegség esetén a megfelelő gyógymódot megtalálni nem könnyû feladat. Kutatgatott az interneten, eljutott több orvoshoz és természetgyógyászhoz is, mégsem volt teljesen megfelelő módszer, elfogadható eredmény. Emellett megtapasztalta a nyugati orvosok és a természetgyógyászok között feszülő ellentétet is, miszerint nem ismerik el egymás tudását és rosszalló véleménnyel vannak egymás módszereirő. Egy súlyosabb betegség esetén azonban eljöhet az pont, amikor a modern orvoslás lehetőségei kimerülnek és a beteg végső soron egy természetgyógyásztól reméli a segítséget. Természetesen nem lehet elvitatni a modern nyugati orvoslás hihetetlen elsőbbségét a diagnosztikában és módszerekben, hiszen mára már fantasztikus eredményeket ért el. De mivel főként csak a tüneteket kezeli, ez sajnos nem jelent tartós megoldást.

A problémát felismerve elkezdett töprengeni azon, hogyan lehetne ezt a szakadékot áthidalni és mindenki számára elfogadható megoldást találni. Egy olyan helyet létrehozni, ahol eredményesen tud együttműködni a hagyomány és a tudomány. Ezt az eszmefuttatását osztotta meg természetgyógyász barátjával, Mezősi Annával, aki 17 éve foglalkozik jógával és gyógyítással. Gyógyítóként sokszor találkozott olyan helyzetekkel, amin nem tudott segíteni. Tudta, hogy a megoldás erre az lenne, ha más gyógyítási ágakkal tudna együttmûködni. Így lehetne továbbjutni a megértésben és segíteni azoknak az embereknek, akik pillanatnyilag menthetetlenül szenvednek.

A módszer – a shiatsu –, amellyel sok éve dolgozik, rendkívül hatékony és ezért érdemes lenne sokkal több emberhez eljuttatni. Ám van egy határa annak, hogy hány emberrel tud foglalkozni, mivel 6-7 embernél többet nem lehet kezelni egy nap. Ezért hozzáértő szakembereket kellene képezni, hogy minél több ember gyógyítására legyen lehetôség. Látta a természetgyógyászat mai helyzetét, ahol egyrészt nehéz elválasztani egymástól a valódi szaktudást az egy hétvégéken szerzett ismeretektôl, másrészt azt, hogy mennyire nehezen talál el a legális keretek közé ez a terület.

A továbblépés ebben egy olyan hely létrehozása lehetne, ahol mód van arra, hogy egy más megközelítésben foglalkozzanak a természetgyógyászattal. Olyan szakembereket kellene képezni, akik már ebben nőnek fel, ezeknek a lehetőségeknek a birtokában lesznek. Saját tapasztalatai alapján felismerte, hogy igényes mozgás nélkül az élet közepe után az emberek nem tudnak egészséges életet élni. Ezért célszerűek látta ezt a két törekvést – a gyógyítást és a mozgást – összekapcsolni. Ehhez a folyamathoz nagyszerű munkatársakat is talált, barátai, tanítványai között. Vannak közöttük gyógyítók, jógaoktatók, néhányan mind a kettővel foglalkoznak. Összeállt egy kb. 30 főbő álló csapat. Így a tárgyi feltételek mellett, már az emberi feltételei is megteremtődtek annak, hogy az egészségközpont megkezdhesse a működését, ahol egymás tudására és módszereire nyitott orvosok és terapeuták dolgoznak együtt. A leghatékonyabb módszerekkel, a leghatékonyabb kezelést kívánják adni annak, aki felkeresi őket. Ha a személyre szabott kezelésnek köszönhetően a páciens problémája megszûnik – mert ez nem mindig betegség – vagy meggyógyul, többet nem kell visszajönnie.

Németh István belgyógyász, akupunktúrás orvos a központ egyik munkatársa. Kórházi munkája során szembetalálta magát a betegellátás problémáival és személytelenségével. Arra gondolt, hogy jó lenne találni egy olyan módszert, amivel hatékonyan tud segíteni, és elsősorban a beteg személye a fontos, nem a laboreredmények és a leletek. Ezt a módszert a keleti gondolkodásmódban találta meg. A harcművészetektől a csikungon át vezetett az útja az akupunktúráig. Az akupunktúra tette számára élővé a gyógyítást.
A központban háromféle tevékenység folyik: gyógyítás, a gyógyításhoz kapcsolódó oktatás, és egy nagyon sokrétű mozgásterápia. Megtalálhatók itt keleti és nyugati technikák egyaránt, mint például a himalájai jóga, csikung, feldenkrais módszer, alexander technika, svédmasszázs és keleti masszázsterápiák, akupresszúrás technikák, amelyek hozzásegíthetnek minket egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb élethez. 

A szerző, Bakajsza Beatrix tíz éve foglalkozik masszázsterápiával. Tanulmányait Gyulán végezte. 2001-ben svédmasszőr, 2006-ban gyógymasszőr, 2007-ben pedig talpmasszőr képesítést szerzett. Számára a hivatása egyben a hobbija is, a masszázs minden területe érdekli.

Elérhetőség

H-1146 Budapest, Cházár András u. 2./c, fsz. 4. 7-es kapucsengő

Nyitva tartás:   H-P  8:00 - 16:00

mobil: (+36 20) 2297594

email: info@kny.hu

facebook.com/keletnyugatom

adószám: 23073856-2-42

számlaszám: 10918001-00000099-11070001 UniCredit Bank

Feliratkozás hírlevélre

Itt megtalál bennünket!