Illóolajok télen

Itt a tél, egyre több a légúti panasz, egyre több a beteg. Ebben a helyzetben az illóolajok alkalmazása rendkívül nagy segítséget nyújthat a betegségek megelőzésében, illetve az esetleg már kialakult betegség kezelésében, gyógyításában.  

Rövid összefoglalónkban néhány fertőtlenítő, légúttisztító és köhögéscsillapító illóolajat veszünk sorra, miközben hangsúlyozzuk, hogy betegségek idején érdemes a közismert párologtatáson túl más felhasználási módokat is kipróbálni: kevés energiával az illóolajok segítségével kiváló és gyógyító "wellness"-fürdőt varázsolhatunk fürdőszobánkba, de akár illóolajos pakolást vagy mellkasbalzsamot is készíthetünk - nem feledkezve el természetesen a mindenki által ismert inhalációról sem. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az illóolajok tömény anyagok: bőrrel való érintkezésük veszélyeket is hordozhat magában, ezért ebben a formában csak hígítva, bőrpróba elvégzése után alkalmazhatóak.

És most nézzük az olajokat:

Érdemes talán a fertőtlenítő hatású szerekkel kezdeni, hiszen a legtöbb felsőlégúti betegséget valamilyen kórokozó (vírus vagy baktérium) okozza. A jó hír az, hogy szinte valamennyi illóolajra jellemző kisebb-nagyobb mértékben az antivirális és -bakteriális hatás, közülük érdemes kiemelni a teafa és a citrom illóolaját:

A teafa baktériumellenes, vírus-, gomba-, és féregellenes, immunmoduláns, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású illóolaj, kiválóan alkalmazható fertőző betegségekre való fogékonyság, csökkent immunitás, általános gyengeség esetén, illetve szájüregi nyálkahártya-gyulladások, bakteriális, virális és gombafertőzések, légúti megbetegedések kezelésére.

A citrom baktérium- és vírusellenes, gyulladáscsökkentő, immunmoduláns, enyhén nyugtató hatású, így különösen alkalmas légúti fertőzések (különösen torokgyulladás) kezelésére, s emellett légterek fertőtlenítésére is felhasználható.

Látható, hogy az illóolajok sokféle hatással rendelkeznek, ezeket az elsősorban fertőtlenítésére ajánlott olajokat sikerrel alkalmazhatjuk gyulladáscsökkentőként, akár légúttisztítóként is. Ez azonban nem teszi feleslegessé következő két illóolajunkat, az erdeifenyő és az eukaliptusz olaját:

Az erdeifenyő mikróbaellenes, tonizáló, bőrvörösítő, légúti és húgyúti tisztító, kortizon- és tesztoszteronszerű, fertőtlenítő hatású illóolaj, az egyik legfontosabb szer általános gyengeség, homlok- és arcüreggyulladás, nátha, influenza, hörghurutlégcsőhurut, asztmatikus panaszok kezelésében.

Az eukaliptusz általános fertőzésgátló (főleg a lég- és húgyutak tekintetében), baktériumölő, vírus- és gombaellenes, érzéstelenítő, gyulladáscsökkentő, nyálkaoldó, köptető, légúttisztító, köhögéscsillapító hatású, ezért elsősorban nátha, hörghurut, mandula-, gége-, homlok- és arcüreggyulladás, akut és krónikus hörghurut, influenza, asztmatikus panaszok, köhögés kezelésére használhatható. És végül a köhögés, a légúti betegségek egyik legkínzóbb tünete.

Szerencsére sok illóolaj enyhíti a panaszokat (hurutos köhögés esetében akár a fent említett eukaliptusz is), de görcsös köhögést sikerrel orvosolhatunk a kakukkfű, a levendula, vagy a rozmaring illóolajával is.

Elérhetőség

H-1146 Budapest, Cházár András u. 2./c, fsz. 4. 7-es kapucsengő

Nyitva tartás:   H-P  8:00 - 16:00

mobil: (+36 20) 2297594

email: info@kny.hu

facebook.com/keletnyugatom

adószám: 23073856-2-42

számlaszám: 10918001-00000099-11070001 UniCredit Bank

Feliratkozás hírlevélre

Itt megtalál bennünket!