A Himalájai tradícióról

Iskolánk a jóga egyik legrégibb és legtisztább hagyománya, amely a barlangkolostorok bölcseinek láncolatán át érkezett el napjainkig. A himalájai jógát jelenlegi formájában Szvámí Ráma adta át az amerikai-nyugati kulturában élőknek, és tanítványa, utóda Szvámí Véda folytatja munkáját. 

 
Magyarországon 2005 – Szvámí Véda első látogatása – óta érhető el a himalájai jóga. 
 
BUDAPESTI JÓGA KÖZPONT

Újdonságunk jógázni vágyóknak: http://www.himalajaijoga.hu

 
2009 óta működik a Tradíció Budapesti Központja, amely 2016 júniusáig a Kelet-Nyugat Egészségközpontban talált otthont.

2016 szeptemberétől a Himalájai Jóga Tradíció Központja kinyitott, így a jóga programok itt látogathatók.
 
Cím: 1081 Budapest, Kiss József u. 4. III/16., 138-as kapucsengő
 
A Budapesti jógaközpont célja, hogy a himalájai jóga a tanulni és gyakorolni vágyók számára a hét minden napján több időpontban hiteles tanárok által elérhető legyen.

 

prices

Jóga órarend

Aktuális
JÓGA OKTATÓKÉPZÉS (TTP) 2014 - 2017

A HIMALÁJAI JÓGA TRADÍCIÓ immár negyedszer indítja el 3 éves, 600 órás, nemzetközileg akkreditált tanárképző programját. A Himalájai Tradíció a világ egyik legtisztább spirituális hagyománya, melyben a tudás évezredek óta Mesterről Tanítványra öröklődik.


A szenvedéstől való megszabadulás, az örömteli élet titka.

„Az emberi élet jövés és menés, születés és halál körforgása.”


Fogyás jógával

Mennyit együnk, hogy megőrizzük vagy visszanyerjük formás alakunkat?

A jóga és az ájurvéda egyetért abban, hogy a gyomrot csak a feléig érdemes megtölteni szilárd étellel, egynegyedét folyadékkal, a fennmaradó negyedet pedig üresen kell hagyni, hogy a gyomor keverő mozgásának elegendő hely jusson, így az emésztés is megfelelően menjen végbe.

Ha eddigi rossz táplálkozási szokásaink miatt a gyomrunk kitágult és ez a mennyiség több a kívánatosnál, néhány napos léböjtkúra segítheti a gyomor összeszűkülését. A továbbiakban pedig nem a rövid ideig tartó, radikális mennyiségcsökkentés, hanem a hosszan fenntartható, 10-15%-os csökkentés a tapasztalat szerint már elég a havi 2-3 kg fogyáshoz, amelynél gyorsabb súlycsökkenés nem is egészséges.


Érzelmeink megtisztítása jógaászanákkal 2.

A légzéstudatosság fontossága ászanagyakorlás közben

Önmagunk egyre mélyebb szinteken való megismerése csak akkor lehetséges, ha engedjük a légzésünket szabadon áramolni végig a jógagyakorlás során. A légzés egy információhordózó eszköz; a tudatosságot és az energiát az elménk tudattalan részeibe szállítja, így válunk képessé arra, hogy meglássuk, mi van legbelül. Aztán a légzés eltávolítja a rendszerünkből azokat az információkat, amiket már nem találunk hasznosnak a belső boldogságunk és a személyiségünk növekedése szempontjából. Az energia áramlása, ami a légzés finom áramában utazik, egyesével kioldja ezeket a csomókat a kilégzéseink segítségével.


Miért érdemes Himalájai Jógát gyakorolni?

Kedves Vendégünk!

Szeretnénk bemutatni Neked a Himalájai Jógát, a jógaórák felépítését és jótékony hatásait,valamint néhány gyakran feltett kérdésre is válaszolunk.


Érzelmeink megtisztítása jóga ászanákkal - Ashutosh Sharma előadása

Ashutosh Sharma  a Himalájai Tradíció vezető oktatója, 1996 óta tanít Európában, Dél-Kelet Ázsiában és Észak-Amerikában Szvámi Véda kérésére. Thaiföldi előadásából készült írást ajánljuk figyelmedbe.

Jó olvasást kívánunk!


Érzelmeink megtisztítása jógaászanákkal 1.

Ashutosh Sharma előadása

Ashutosh Sharma  a Himalájai Tradíció vezető oktatója, 1996 óta tanít Európában, Dél-Kelet Ázsiában és Észak-Amerikában Szvámi Véda kérésére. Thaiföldi előadásából készült írást ajánljuk figyelmedbe.

Jó olvasást kívánunk!

 


Rólunk írták
Egyre közelebb a belső harmóniához

Sok éven át küzdöttem stresszes, pörgős életem kihívásaival. 2006-ban jutottam el Mezősi Annához, akinek jógaórája minden alkalommal teljesen kicserélt, s ellazulva, kikapcsolódva és önbizalomtól telve folytatódott a hetem. Az órákon tanultakat könnyen be tudtam építeni mindennapjaimba, így rövid időn belül saját gyakorlásomat is kialakítottam.

Nem sokkal ezután a shiatsut is kipróbáltam, amely fantasztikusan ellazított, általa egyre erősebbnek és kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam. A stressz egyre kevésbé terhelt meg, és gyakori, migrénes fejfájásaim is megszűntek. Azóta is egyre jobban kezelem a mindennapi életkihívásait és feszültségeit.

T. Zsanett

További vélemények »

Publikációink