A shiatsu gyökerei a hagyományos keleti gyógyászatig nyúlnak vissza. A keleti medicina eredete pedig, mind a gyakorlatokat, mind a filozófiát tekintve a tao-jin nevű gyakorlatrendszerben és az anma masszázsban lelhető fel. A shiatsu is ezekből fejlődött ki, bár független stílussá csak a 20. század közepére vált.

Az anma egy önmasszázs, amelyet az ősi Nepálban, Tibetben és Nyugat-Kínában alkalmaztak kb. hétezer esztendővel ezelőtt. A tao-jin az egészség megőrzésére és az érzékszervek megzabolázására irányuló módszerek rendszere, amely önmasszázsként pontnyomásokon alapul.

 Ezen túl vannak benne harcművészetben alkalmazott gyakorlatok is. Bódhidarma, a Kínába nyugatról érkezett, és ezért ‘indiai barbárnak’ nevezett nagy csan-buddhista mester fejlesztette ki ezeket a Shaolin-templomban a 6. században, mert úgy látta, szerzetestársai igencsak elpuhultak a rendszeres ücsörgésben. A gyakorlatok segítségével visszanyerték és fenn tudták tartani egészségüket, ráadásul a meditációra való képességük is fejlődött.

A kínai orvoslás buddhista szerzetesek által jutott el Japánba a 8. század környékén, miközben magába olvasztott más gyógyító elemeket is Délkelet-Ázsián és Koreán át tartó hosszú utazása során.

Az anma masszázst a 8. századi Japánban nagyon kedvelték, hivatalosan is elismerték, később azonban vesztett népszerűségből, és csak az Edo-korszakban (1603-1868) kelt újra életre. A japán orvosoktól ebben az időben elvárták, hogy filozófiai tanulmányokon túl anma masszázst is tanuljanak.

A 20. század elejére azonban elértéktelenedtek a hagyományos manuális terápiák mind Kínában, mind Japánban. A múlt csökevényének tartották őket, lényegük és eredeti tartalmuk feledésbe merült. Ahogy azonban a jing-jang elvnek megfelelően a sötétség mélyén mindig ott a fény is, úgy a Taisho-korszak (1912-1925) gyakorlói újra a régi módszerek felé fordultak. Elsősorban az anmát használták, azonban nem találva elég hatékonynak, más módszereket is beleolvasztottak, beleértve a nyugati pszihoterápiát is.

A ‘shiatsu’ név a köztudatba Tenpeki Tamai Shiatsu ho (‘shiatsu módszer’) című kiadványa által került 1919-ben. Ebben az időben a shiatsu hatásmehanizmusát nyugati pszihológia terminusokkal igyekeztek megmagyarázni, és “vérkeringésre tett hatásról,” meg “idegrendszerre gyakorolt befolyásról” beszéltek. Ez a részrehajlás annak az általános trendnek a részét képezte, amely a hagyományos keleti, japán szemléletet idejétmúltnak bélyegezte. A ‘ki’ és a ‘meridiánok’ tudománytalan, avítt feltevéseknek számítottak. Fiatal gyakorlók egy kisebb csoportja azonban úgy vélte, hogy a shiatsu elméleti alapja a hagyományos gyógyászatban, a klasszikus kínai meridiántanban rejlik, és jóval több, mint pusztán a testi „jóllét” elérésének eszköze: betegségeket lehet vele gyógyítani.

A shiatsu első nagy alakja, az ’eredeti’ shiatsu megteremtője Tokudzsiro Namikosi (1905-2000) volt, aki 1925-ben alapította meg az első intézetet Japánban. A Japán shiatsu Intézet pedig – irányítása alatt – 1940-ben kezdte meg működését, amit 1955-ben ismertek el hivatalosan is. Első könyve, a “Végezz magadon 3 perc shiatsut” (jelmondatát választottuk cikkünk címéül) bestseller is lett a szigetországban. A shiatsu később kialakított másik nagy irányzatával szemben nagyobb hangsúlyt helyez a nyugati anatómiára és a pszihológiára.

A shiatsu másik nagy ágának, az ún. zen-shiatsunak a megalkotója, Sizuto Maszunaga (1925-1981) szintén Namikosi-tanítvány volt. shiatsu-gyakorló szülők családjából származott, egyetemi tanulmányait pszihológiából végezte. Ezt később tíz éven át oktatta is a Japán shiatsu Intézetben. Mialatt mások közvetlenül próbálták meg adaptálni az akupunktúrás pontokat és meridiánokat a shiatsu gyakorlatába, Maszunaga empirikusan dolgozott. Szisztematikusan feltérképezte a páciensek ’válaszait’ a klinikai kezelésre, így számára a klasszikus értelmezés mindig az aktuális klinikai gyakorlatban nyert értelmet. Megpróbálta megtalálni azt a rendszert, amelyben ezek a válaszok értelmezhetőek. Hosszú tanulmányozás után rájött, hogy ezt az összefüggésrendszert nem kell újra kitalálni, mert már néhány ezer éve ismerik és alkalmazzák: ez pedig nem más, mint a klasszikus meridiánok rendszere. 

Klinikai gyakorlatát követően kialakította azt a shiatsut, ami 12 meridiánra támaszkodik és a kezelést a hara vizsgálatával és masszázsával kombinálja. A hara-diagnózis – ami az alhas meridiánjairól tapintással nyert ismereteket és az ezek fényében alkalmazott kezelést jelenti –Japánban fejlődött ki, és később került vissza a kontinensre, Kínába. A hara-diagnózist Japánban a zen-shiatsun kívül a gyógynövény-terápia és az akupunktúra is használja, de vannak kimondottan csak a harával dolgozó gyógyítók is. 

A shiatsu függetlenségét hivatalosan 1957 és 1964 között megalkotott törvények sorozatával nyerte el, amikor a japán kormány terápiás formaként ismerte el: “A shiatsu terápia egy nagyujakkal, ujjakkal és tenyerekkel végzett manipulációs forma, amely mindenféle eszköz használata nélkül történik. Ennek során az emberi test felületére alkalmazott nyomással kiigazítja a belső működési rendellenességeket, támogatja és fenntartja az egészséget, és bizonyos betegségeket kezel”.

Az alábbiakban a shiatsu egyik fő ágával, a nyugaton méltán nagy népszerűségnek örvendő zen-shiatsuval foglalkozom kissé részletesebben.

A zen-shiatsu 

A shiatsu tehát egy olyan masszázs, amelyben a terapeuta saját testének különböző részeit alkalmazza a nyomás kifejtésére. A zen-shiatsu esetében a kezelés a testet behálózó meridiánok megfelelő pontjaira tett nyomással történik. Az alkalmazott vezetékek lényegében azonosak a kínai gyógyászat vezetékrendszerével, Maszunaga azonban átalakította őket, és új meridiánokat is bevezetett, amiket Maszunaga-meridiánoknak nevezünk. A meridiánok az energia áramlásának egyfajta ‘csapásai’ vagy ‘ösvényei,’ amelyeken az ‘életerő’ (kínaiul csi, japánul ki) áramlik szabályosan.

A kezelés nem egy adott részre fókuszál, hanem mindig a gyógyuló egészét veszi figyelembe. Ez nagyon fontos szempont, főként a nyugati medicinával való összevetésben. A hagyományos keleti szemlélet szerint egy ember test, energia és tudat harmonikus egysége, amelyek dinamikus együttműködésben vannak egymással. Mindegyik rész elválaszthatatlan a teljes egész működésétől annak környezetében. Ezért bármilyen kezelés csak akkor lehet hatékony, ha a részproblémát mindig az egész összefüggésrendszerében vizsgálja. Ez a szemlélet legjobban a keleti diagnózisból tűnik ki. A shiatsu-gyógyász ennek megfelelően a problémás területtel együtt a teljes testet kezeli a vitalitás növelése, a fizikai és emocionális javulás érdekében. A kezelés célja a gyógyulást igénylő rendszer öngyógyító mechanizmusának stimulálása a meridiánokra kifejtett hatáson keresztül, nem csupán az adott probléma lokális orvoslása. Az energetikai rendszer átfogó harmonizálása során a test öngyógyító mechanizmusa képessé válik az aktuális diszharmónia tartós feloldására, így a gyógyuló hosszú távra lesz egészséges, ill. tünetmentes. 

Ez az átfogó harmonizálás keleti szemmel nézve a felborult jin-jang egyensúlynak, és ezzel összefüggésben a belső szervek diszbalanszának a helyreállítását jelenti. Nyugati szemmel nézve a kezelés megnyugtatja az autonóm idegrendszert, így a stressz hatásai csökkennek, illetve megnő a stresszel szembeni ellenállás. A masszázs segíti mind a vér, mind a nyirok áramlását, koordinálja az izomtónust, a belső szerveket működését a megfelelő irányba tereli.

A zen-shiatsu alapvető jellemvonásai a következők (ezek különböztetik meg a klasszikus akupunktúra kezelési stílusától):

• A diagnózis tekintetében a hara tapintása elsődleges fontosságú. Ez elsősorban annak a megállapítására irányul, hogy melyik energetikai rendszer, hozzá tartozó meridinán vagy meridiánpárpár állapota ‘telt’ (japánul kjo) vagy ‘üres’ (dzsicu) viszonylagosan. A kezelés végén a hara újbóli megtapintásával megfigyelhető, hogy milyen változások zajlottak le a masszázs során.

• A nyomássorozat a Maszunaga által leírt meridiánokon történik. Maszunaga 12 meridiánt írt le, amelyek azzal a 12 alapszervvel állnak kapcsolatban, amelyeket a kínai gyógyászatból már ismerünk. A fő különbség, hogy empirikus tapasztalatai alapján kiterjesztette a meridiánokat azokra a területekre is (áthaladva a hara adott diagnosztikus területein), ahol a klasszikus leírás szerint nem szerepelnek.

• A kezelés egy belső ritmus szerint zajlik le a meridián mentén, elidőzve egy-egy ponton, meglehetősen erős nyomás alkalmazásával. A kezelés során a terapeuta mintegy körbejárja a gyógyulót, akit mozgathat is annak megfelelően, hogy milyen technikát kíván végrehajtani: felültetheti, a másik oldalára fordíthatja stb., hogy a nyújtásokat-feszítéseket el tudja végezni.

• Mivel a gyógyász elmélyült tudatállapotban tevékenykedik – mozgásait a saját harájából indítva – a kezelést annak megfelelően alakíthatja, hogy éppen milyen válaszokat kap az adott pillanatban a kezelt személytől. A kezelés tehát nem egy előre meghatározott séma szerint zajlik, hanem kiemelt szerepet kap benne az intuíció.

A shiatsu végzésekor van néhány dolog, amely kiemelten fontos a kezelést végző szempontjából: 

1. A gyógyásznak megnyugtató és kényelmes fizikai és mentális körülmények között kell foglalkoznia a gyógyulóval, annak kezei, lábai, válla, egész teste teljesen ellazult állapotban legyen.

2. Nyomás helyett egyfajta áthatást kell megvalósítani, amik a cubókon, vagyis a meridiánok pontjain történnek. Ha ez megvalósul, akkor a tapasztalat teljesen különbözni fog egy közönséges, ujjal végrehajtott nyomástól.

3. Az áthatás alapvetően a testfelszínre merőlegesen történik, bár természetesen van néhány technika, ahol ez nem így van. (A shiatsuban ezért nem is használnak semmiféle olajat, nehogy a gyógyász egyesúlyát vessze a technikák végrehajtása közben.)

4. A kezelés során a gyógyász mindvégig fenntartja a kontaktust a kezelt személlyel, mindkét kezével: az egyik kéz passzívan támaszt, a másik kéz dolgozik (kivéve természetesen a kétkezes nyomástechnikákat). A terapeutának mindkét kezére egyformán figyelnie kell, nem feledkezhet meg a támasztó kezéről.

5. Egy meridián kezelése mindig annak teljes hosszában történik, nem elszigetelt pontjainak nyomásával.

6. A kezelés sikere a gyógyász meditatív aktivitásától függ, amelyet a kezelés során kapott ‘válaszokra’ fordít.

A kezelés optimális esetben japán szőnyegen (tatamin vagy futonon) történik, amelyek elég kényelmesek a fekvéshez, viszont elég kemények ahhoz, hogy ne nyeljék el a testre gyakorolt nyomást. A helyigény ennek megfelelően egy kb. 3x2,5 m-es terület egy, csendes, kellemes hőmérsékletű, megnyugtató hatású helységben. A gyógyuló könnyű, kényelmes ruhát visel a kezelés alatt, a fázósabbak zoknit, ill. melegebb felsőruhát is húzhatnak. Egy kezelés időtartama általában egy óra.

A shiatsu alkalmas mind régóta fennálló, mind újkeletű problémák orvoslására, de megelőző szerepben ugyanilyen hatékony. Közvetlen hatásként ellazultság, frissesség, kellemes közérzet, az esetleges fájdalomérzet csökkenése; hosszú távon általános állapotjavulás, testi-szellemi kiegyensúlyozottság érhető el, hiszen a testtel történő közvetlen kapcsolaton keresztül a lelkiállapotot is kedvezően alakítja.

A shiatsu természetéből adódóan önállóan is alkalmazható, de más nyugati orvosi, ill. természetgyógyász kezelés kiegészítőjeként is ragyogóan beválik. Ez utóbbi esetben az alapkezelést végző orvos vagy természetgyógyász által javasoltakkal összhangban szükséges alakítnai a masszázsterápia folyamatát.

Mivel ahhoz, hogy egy betegség megjelenjen, az energiaállapot tartós ’kibillentsége’ szükséges, ezért ennek helyreigazítása sem oldható meg néhány kezelés alatt. Sajnos, tapasztalatom szerint az emberek nagyon nehezen értik ezt meg, egyfajta azonnali eredményt akarnak. Ez összevág menedzser-tempójú világunk elvárásaival: „konzervpizza-mirelitzöldség-instantleves.” Valójában azonban amikor egy problémával felkeresik a természetgyógyászt, addigra a probléma többnyire már idült, és a páciens általában kipróbált különféle kezeléseket, amik vagy nem működtek, vagy csekély eredményt hoztak. Ebben a helyzetben persze érthető, hogy türelmetlenül várják a csodát. Fontos azonban tudni, hogy egyetlen természetgyógyász kezelés sem csodaszer, a valóban működő technikák mindig elméletileg is megalapozottak. Természetesen egy probléma esetén már akár egy kezelés is csodákat tehet, de ez inkább az akut esetekre igaz. Egy hosszú idő óta fennálló diszharmónia orvoslása azonban általában kezelések sorozatán keresztül valósulhat meg, amelyek mellett a megfelelő életmód- és életvezetési változásokat is végre kell hajtania annak, aki tartós eredményt akar elérni. Ha meggondoljuk, hogy egy-egy komoly betegséget hány hosszú év kitartó munkájával sikerült „összehozni,” irreális elvárás lenne néhány alkalomtól és csupán ’kívülről’ (orvostól, természetgyógyásztól, pirulától, technikától) várni a megoldást.

Befejezésül egy pontot szeretnék kiemelni, amely a shiatsu leglényegesebb alapelveinek egyike. Az elmélyült tudatállapotban történő kezelésről van szó. Gyakorlatilag ez minden masszázsterápia kulcskérdése: maga a terapeuta milyen megvalósítási szinten áll? Ha ugyanis folyamatosan szétszórt, összeszedetlen, akkor semmilyen kezelés sem lehet sikeres. Ha azonban a kezelés során ‘középpontban van,’ akkor bámulatos eredmények születhetnek, amelyek kívülről néha csodának tetszenek. Ez alatt a tudatállapot alatt egy olyan szintet kell érteni, amely túl van a mindannyiunk által „ismert” és „gyakorolt” napközbeni tudatosságon. Mert mit jelent valójában napközbeni tudatosságunk? Egy olyan szétszórt, folyamatosan zaklatott tudati állapotot, amelyben a gondolatok sebesen száguldanak egymás után, szüntelenül válaszolva az érzékszerveink előtt megjelenő jelenségekre, a ‘jó-rossz-semleges’ hármas kategóriája szerint osztályozva őket. Gyakorlatilag egyetlen pillanat sincs, amelyben nyugodtan, feszültségektől mentesen lennénk képesek szemlélni azt, ami van, úgy, ahogy van. A shiatsu gyakorlatát azonban csapongva nem lehet végezni. Ahhoz, hogy eredményes lehessen, a terapeutának képesnek kell lennie egy dologra összpontosítania – ha kell. Még jobb azonban, ha egy koncentráltság nélküli, nyitott, laza és befogadó állapotban időzik. Ennek megvalósítása természetesen nem megy magától, hosszú és kitartó gyakorlás által valósul meg. Látható tehát: a másik emberen történő munka előfeltétele, hogy saját magam átalakításában fel tudjak mutatni bizonyos eredményeket. Így válik egy mások javára szolgáló módszer önmagam nevelésének és jobbításának eszközévé is.

Somogyvári Zsolt

alternatív masszázs-, mozgás- és energiaterapeuta

hivatalos jantrajóga-oktató