A Fém egyensúlyban tartása

Ősszel a Fém elem eléri csúcspontját, és különösen fogékony a kezelésekre. Hála a kínai orvoslási rendszernek, fel tudjuk támasztani és újra tudjuk éleszteni a bennünk lévő Fém elemet – úgy annak fizikai megnyilvánulását, mint az elmit és a szellemit. Az akupunktőrök segítenek helyreállítani a Fémünket akupunktúrás tűk és energetikai ismereteik használatával. De mi magunk is segíthetjük ezt a folyamatot, ha megismerjük magának az évszaknak a természetét, majd annak szellemével összhangban cselekszünk.

Mivel a Természet nyugalomba vonul, nekünk is figyelnünk kell arra, hogy ne hajszoljuk túl magunkat. A „mindent azonnal megcsinálok” időszaka, vagyis a nyár már véget ért. Ilyenkor annak van itt az ideje, hogy visszahúzódjunk, csak a legszükségesebb esetekben cselekedjünk és beszéljünk, viselkedjünk visszafogottan, tetteinket csendben és higgadtan hajtsuk végre. Az akupunktőrök a Fém elem energiájának kezelésekor gyakran használják az alábbi négy pontot, melyek a Tüdő és a Vastagbél meridiánokon helyezkednek el. Ezeknek a pontoknak is egyéni szelleme és rendeltetése van, ahogyan a test többi, több mint 300 akupunktúrás pontjának is. A megfelelő időben használva ezeket a pontokat nagyon mély hatást érhetünk el. 

Tüdő 1: Középső Palota

Ez a pont eljuttatja a beteget belső értékeinek magjához. Neve a császári palotát idézi fel előttünk. A kínaiak szemében a császár egy isteni küldött, egy földön élő, de megvilágosodott Égi képviselő. Felülmúlhatatlan szépségű, gazdagságú és minőségű palotában lakik. A Középső Palota a központi magja lélegzetelállító gazdagságának. Mindannyiunkban található ilyen középpont. A kezelés megfelelő pillanatában ez a pont eljuttathatja a beteget ebbe a mély palotába. Bizonyos esetekben ez az élmény szó szerint átalakítja az illető életét.

Tüdő 9: A Mély Árok

Életünk során testi, elmei és szellemi szinten egyaránt beszennyeződünk. Sokunknak például gyerekkorunk óta rendszeresen mondogatták, hogy rosszak vagyunk, bénák vagyunk, vesztesek, csalódást okozunk, és nem vagyunk elég jók. Az ilyen negativitás gyorsabban jár át bennünket, és gyakrabban érkezik, mint ahogy mi azt semlegesíteni tudnánk magunkban, így minden újat, amit befogadunk, beszennyezünk belső mérgeinkkel. Úgy érezzük, vakvágányra kerültünk, nem találjuk a kiutat, és nem látunk ki a minket körülvevő sötétségből. Bolondság és őrültség, hogy az akupunktőr ebben az állapotunkban vezessen el minket Központi Palotánkba. Először is ki kell jutnunk ebből a mérgező gödörből, ebből a hatalmas árokból.

Vastagbél 18: A Támogató és hirtelen elengedő

Annak a betegnek, aki képtelen az elengedésre, szinte teljesen normális, hogy egyre több szemetet gyűjtögessen. Az elengedés félelmetes a számára – mert mi marad utána? De amikor a fa útjára engedi a tavalyi leveleket, a természet valami újat tartogat a számára. Az egyik ciklus vége lehetőséget ad az új ciklus kezdetének. Ha elengedjük, amiről azt hittük, hogy mi magunk vagyunk (a fizikai hulladékot, a régi szokásokat, hiedelmeket, feltételezéseket és véleményeket), új kép alakulhat ki magunkról, hogy kik is vagyunk valójában, a ránk aggatott régi kacatok nélkül. Néha nem vagyunk képesek apránként elengedni. Azért, mert már túlságosan megrekedtünk, beleragadtunk valamibe. Ilyenkor talán az a legkönnyebb, ha hirtelen engedjük el, miáltal igaz énünk tiszta és új képe tárul elénk, a belső kincsünk. Ha megfelelő időben kezeljük ezt a pontot, felgyorsíthatjuk a betegség lefolyását.

Vastagbél 20: Üdvözítő Illat

A Vastagbél meridián ebben a pontban ér véget az orr tövénél. Miután elengedtük a régi és áporodott dolgokat, első lélegzetünkkel érezhetjük a tiszta, új lehetőségek üdvözítő illatát. Amikor a Vastagbelünk és a Tüdőnk a természet által elrendeltek szerint működik testünkben, elménkben és szellemünkben, életünk puszta megélése, a hullámhegyek és völgyek, a napsütés és a sötét felhők, minden egyes perc, minden új élmény önmagában egy kincs lesz, egy Üdvözítő Illat.

Ősz, légy üdvözölve!

Néhány javaslat, hogyan éljünk összhangban az ősszel:

  • Ellenőrizd ruhatáradat, asztalodat, a garázsban tárolt dolgaidat, gyógyszeres szekrénykédet – és minden egyéb raktározó helyedet, és szabadulj meg attól, amire már nincs szükséged. Adakozz, add el, vagy válj meg tőlük valahogy, de lehetőleg mások javára.
  • Gondold végig és vizsgáld meg a pszichédben raktározódott megnyilvánulásaidat (előítéletek, irigység, gyűlölet, féltékenység, neheztelés). Ha teheted, találkozz azokkal, akikkel van valamilyen régi, el nem intézett ügyed. Próbáld megoldani és helyrehozni ezeket, és engedd el őket.
  • Az olyan ügyekkel kapcsolatban, amit nem tudsz másokkal megoldani, vagy nem tudod önmagadban rendezni, írd fel a részleteket egy papírra a lehető legvilágosabban. Majd égesd el a papírt – ezzel szimbolikusan oldva fel a ragaszkodást.
  • Minden nap szánj időt a lassú, mély lélegzésre. A tiszta őszi levegőt belélegezve érezd, ahogy feltöltődsz és megtisztulsz. Érezd, ahogy a régi negativitás, tisztátalanság és fájdalom távozik testedből és pszichédből. Majd nézz mélyen magadba, ki is vagy valójában e régi dolgok nélkül.

 

Dr. Németh István, belgyógyász, akupnktúrás orvos

Neil Gumenick alapján

shiatsu-logo
0
    0
    Kosár
    A kosár üres